mea culpa

Választhatok különféle alternatívákat, csak a képzeletem szab határt neki. Egy biztos: már nem itt vannak, nem köztünk, mindegy is, milyen formában említem.
Mea culpa, mea culpa.. Én vétkem, én vétkem
Megbocsájtás? Lesz, igen, és nem csak azért, mert húsvétkor és pünkösdkor történt. Különös véletlen: 1. nőnap - húsvét ; 2. szenteste - pünkösd. Irigylem őket. Vallás az élet kezdetén és végén is (persze közben is).
http://www.youtube.com/watch?v=KG7Bs_BCC5w

Közben arra gondolok, mit hagytak itt.. Hagytak-e egyáltalán nekünk valamit? (Emlékeken kívül persze..) Szomorú. Talán ez itt maradt: (Sütő András Anyám könnyű álmot ígér)

"Októberi reggelen arra ébredek, hogy megérkezett az eső. Nem az égzengéses, váratlan lezuhanó, majd seregélycsapatként tovasurrogó gyermekkori zivatar, melynek változatairól Illyés Gyulának oly lélekmelegítő emlékképeit olvashattuk, a szerzővel együtt jólesőn csuromra áztatva magunk, visszakívánkozva - hányadszor? - a lehetetlenbe: odatartani fejünk egy réges-rég tovatűnt zápor zuhanya alá."

Talán ezt hagyták itt, talán visszavágynak ide, hozzánk, szeretnének még egyszer beszélni, illatokat érezni, tapintani, énekelni, bőrig ázni, vagy csak nézni, bámulni bele a szépségesszép... Önzőek vagyunk, Én legalábbis mindenképp. Akkor sem vagyok hajlandó megérteni, hogy jobb ott, mint itt, ha már teljesen magától értetődő.. "Minden most kezdődik el" - mondja Ákos. Minden abbamaradt ezalatt a pár hét alatt. Vagyis egy részem. Egy nagyon is meghatározó részem. Kit is siratok hát.....?

tizenhárom ima

nézz uram, rám, ki fájdalmat köszön

ismerős arcokba. nem vágytam otthontalan

magányok falai közé, züllött képű hűtlenek

szennyes városába, csak partokra, üres

fáradt meredek sétányokra, egyirányú

ismert tétovaságokra. hisz tudod, uram

könnyen válunk ártatlan gyilkosokká:

ismerted őt, fiad volt, bár rémisztően

földi és valóságos. jogodban állt elvenni

őt, őt akit legmerészebb álmodozásokban

sem mertem felismerni. képlékeny vágyaim

formáit színtelen ablakokban látom. sötét,

alaktalan angyalaid vezetni sem mernek

egyedül hagytál minket. engedd, uram

panaszomat sírni hozzád, ne emelj rám

vádló tekintetet.. kopognak az üres

csendben könyörgéseim, visszhangzik

fohász, ima – átkozlak, mégsem segítesz.

add vissza őt nekem… úgy vágyom sóhajod

puha melegére. szólj uram! uram, te vagy?

Azt akarom, hogy itt légy velem. Most akarom, most.. most...