ajánlás

Imé adok néktek hatalmat,
hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok,
és az ellenségnek minden erején;
és semmi nem árthat néktek.

 

Lukács 10,19 – Károli Gáspár fordítása

Paulo Coelho Veronika meg akar halni című könyve kezdődik így. Érdemes olvasni, sajnálom, hogy nincs a kezemben a könyv, amikor csak szeretném, de hálát adok a digitalizált változatnak is... Veronika meg akar halni, tökéletesen üres élete semmit nem ad már, ami a holnaphoz kapcsolódna. Kérdeztem, igen: szabad ezt?

"Megszokta, hogy a férfiaknak megadjon egy bizonyos mennyiségű örömöt – se többet, se kevesebbet, csak amennyi feltétlenül szükséges. Soha senkire nem haragudott, mert az azt jelentette volna, hogy cselekednie kell, harcolnia az ellenféllel – aztán pedig tűrni az előreláthatatlan következményeket, mint például a bosszút.
Amikor már mindene megvolt, ami kellett, egyszer csak ráébredt, hogy nincs értelme az életének, mert minden nap egyforma. Úgy döntött hát, hogy inkább meghal."

Pedig legyen meg Az, ami elégedettséget, vagy boldogságérzetet ad. Nem feltétlen boldogság, csak az érzése. Játszani akarok valamilyen hangszeren. (...) Ami bennem ma egyelőre csak képzelt, jövőben megvalósítandó terv, egyszer életre kel. Persze, nem abban a formában, ahogy vágyom rá, mert miért is lenne így, hisz csak ember vagyok.. Harcolhatok addig, míg a tökéletes képzelt kép meg nem valósul, vagy megelégedhetek egy egyszerűsített változattal. (Nehéz döntés, látva körülöttem a következményeket: vagy belehalt, vagy belefásult.)
Ritka, édes és páratlan a tökéletes csoda, a végig megvalósított... : )

"– Úgy hallom, szeret zongorázni – mondta, mintha csak úgy mellékesen vetné oda.
– Az őrültek pedig szeretik hallgatni. Tegnap az egyik teljesen odavolt érte.
– Eduard. Elmesélte valakinek, hogy mennyire tetszett neki. Ki tudja, talán még az étvágya is megjön.
– Egy skizofrén, aki szereti a zenét? És elmeséli másoknak?
– Igen. De fogadni mernék, hogy nem is tudja, miről beszél."

A skizofrén jobban tudja a vágyait, mint az épelméjű társak. És az épelméjűség is nézőpont kérdése: mert ki szemében bolond az, aki szökőkutat, nyugalmat és szerelmet képzel egy háborús övezetben... Ha több lenne az optimista, "képzeljünk békét" ember, azok lennének elmebetegek, akik fegyverrel a kezükben harcolnak. Relatív, relatív.

"A Vitriol-mérgezés legszomorúbb következménye, hogy az érzelmek – úgymint gyűlölet, szeretet, szomorúság, lelkesedés, kíváncsiság – eltűnnek. A keserű embernek rövid időn belül nem maradnak vágyai. Sem élni, sem meghalni nincs kedve – és ez a legnagyobb baj.

Ezért van, hogy a keserű embereket mindig lenyűgözték a hősök és az őrültek: mert ők nem félnek sem az élettől, sem a haláltól. Mind a hősök, mind az őrültek közömbösek a veszély iránt, és bátran szembeszállnak vele, hiába próbálnánk őket lebeszélni. Az őrült öngyilkos lesz, a hős pedig mártírhalált hal egy igaz ügyért. A lényeg az, hogy mindketten meghalnak, míg a keserű emberek éjjel-nappal az egyik abszurditásán és a másik dicsőségén töprengenek. Ez erőt ad nekik, hogy átlépjenek a falon, és kicsit körülnézzenek a valóságban, de hamar belefáradnak, és gyorsan visszazökkennek a hétköznapokba."

Hatásosan megszüntethető a Vitriol-mérgezés, főleg a vörös holdtöltékkel, a csalánerdőkkel, a kerti kakukkokkal és emlékek hadával, amik táplálják a képzeletet. Amit megteremtek, megvalósul. Hiszem, ajánlom.