napló
amit kigondolok, félő, megvalósul.
rettegek veled gondolni.
*
meggyújtlak – sírsz, mint gyertya viasza
mint eső, fáradt őszi reggelen, mint szerető,
ki elveszett… betegem leszel kórházi ágyon
gyötrő kínok közt szenvedő s ravatalodon majd
én gyógyítlak az életre vissza.
*
amikor utoljára néztem ki az ablakon
a levelek hullni készültek.
őszül a nyár, fárad, idegesek az épp elvesztők.
nyugodt csend nem tapad erdők sötétjébe
sírnak a magukra hagyottak – fájnak az elvesztett órák.
csak te jöhetsz már.
*
most elveszítlek, érzem. szakad az óra,
siet a perc, törik az élet, bár halál után
még nő a haj, köröm, sejtjeink osztódnak:
még születhet belőlünk új csoda.
*
elvágyom hozzád, légy csendem,
magányom, szívtörésem, és pulzusom
keringj körül míg lelked éltet, ne sírj
ki magadból, csak sétálj kusza útjainkon
ismerős csapás ez:
istentelen angyalok városa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése